5 nap múlva kezdetét veszi a 2016-os Országos Rallye Bajnokság Egerben. Felvezetésképpen íme a tavalyi visszatekintő cikkünk.
A 2016-os Eger Rallye hivatalos honlapja.
A 2014-es kavalkádok után letisztulni látszott a kép és a tökéletes megoldás az lett, amikor is Oláh Gyárfás került az MNASZ Rally szakág élére. 2015 elején egy elég kemény, ám pontos, megbízható versenynaptár jelent meg az ORB számára. A naptár összesen 7 futamot tartalmazott, amelyben évadnyitónak Heves megye székhelye, a már jól ismert Eger adott otthont. Az itt megkezdett szezonok akár tapasztalatok, akár mondás szerint is mindig jónak ígérkeznek. Ennek megfelelően a pilóták is lázasan készülődtek az évadnyitó Eger Rally-ra, amelyet a Laroco Motorsport rendezett meg 2015. március 27-29 között.
Szokáshoz híven a Szlovák mezőnynek is meghirdetésre került ez a verseny. Több páros autót váltott rengeteg R5 valamint S2000 szerepelt a hazai mezőny listáján, mégis a legnagyobb hír a hétszeres magyar bajnok visszatérése volt. Ifj. Tóth János Szőke Tamással az oldalán tért vissza és a várakozásnak megfelelően nem kevés tesztkilométert tettek meg az R5-ös Peugeot-val. Az idény nyitóra 89 nevezés érkezett be az első osztályba, míg 87 a másodosztályba illetve 26 a historicba. Ez összesen 202!!! nevezés, amely rekord értékűnek számít a mai világban. A kétszázkettő nevezés 5-5 darab R5-öt és S2000-et, 8 darab WRC-t, és közel félszáz Zsigulit tartalmazott. A tavalyi bajnok Kazár Miklós Ferencz Ramónnal vágott neki az évnek a már jól megszokott Ford Fiesta R5-el. Herczig maradt a jól megszokott S2000-es Fabianal és Igorral a jobb1-be kezdték meg az idényt. A verseny hétvégéjére igazi tavaszi időt jósoltak a meteorológusok és ez be is következett.
Pénteken már már nyárinak mondható volt a hőmérséklet, ám egy erre tévedő felhő rendszer elég keményen áztatta a Dobó térre érkező nézőket valamint versenyző párosokat…
Ez az esőzés keresztbe húzta a biztos taktikát és a versenyző párosoknak feladta a leckét a szombati gumiválasztást illetően. 8 gyorsasági szakasz várt az ORB valamint a Historic mezőnyre az első versenynapon. Ennek a 8 szakasznak az összes hossza mintegy 80, pontosan 78,4 kilométer volt, melynek nagy részét Parádsasvár és Szuha körül tették meg a versenyzők erdei szűk saras utakon.
Az első napon talán a legnagyobb csalódás a Ifj. Tóth-Szőke kettősnek jutott, ugyanis a 7. szakaszon Szuha-Parádsasvár között árokba csúsztak és felakadtak, melynek következtében egy jó 6 perces hátrányt szedtek össze, ezzel eldöntve hogy a vasárnapi napot csak teszt jelleggel folytatják majd.
8 szakasz után Herczig vezetett fél perc előnnyel a szlovák WRC-k előtt. Kazár a harmadik gyorson defektet kapott, amellyel több, mint 50 másodpercet szedett össze, és a nap végére se tudta magát előrébb küzdeni a 7. helytől.
Vasárnap a R2 is csatlakozott a mezőnyhöz ahol 6 szakasz várt a mezőnyre és 79,2 versenykilométer.
A magyar mezőnyből Herczig Norbert kezdett a leggyorsabban. A 11. szakaszon Ollé bukfencezett egy nagyot, így Kazárnak átadva a második helyett már csak az volt a kérdés, Herczig maga mögött tudja-e tartani a WRC-s Grzyb-et, ám ez nem sikerült neki, így 14 gyorsasági után az abszolút második hellyel kellett beérnie. Az idénynyitó nem csak a boldogságokról és örömhírekről szólt. Az R2 ötödik gyorsaságiján egy sajnálatos baleset következtében Szabó Attila navigátor éltét vesztette.