A Speed Rally Team versenyzőpárosa Fekete Dániel és Práj Ferenc, a szezon első futamát a 20. VREDESTEIN Miskolc Rally-t választotta a visszatérésre. Most kiderül, hogy sikerült a már jó pár éve nem látott, tapasztalt akadályokat leküzdeni és végigautózni a 6 gyorsaságit.
Milyen volt a hosszú pihenés után újra a rajthoz állni?
Jól éreztük magunkat, még múlt heti betegségem sem zavart a versenyen, de sok volt ez az idő, amit nem a pályán töltöttünk és ez sajnos csak az első gyorsasági szakaszon derült ki, amikor elrajtoltunk.
Mi volt probléma?
Nehezen mentünk végig a pályán, hiszen sem tesztelés, sem gyakorlás nem előzte meg az élesben autózást. Ezt nagyon megéreztük és az időnkön is szépen látszott.
A BMW-vel mi a helyzet?
Kiderült, hogy milyen hiányosságokkal kell szembenéznünk, ha ezzel a géppel szeretnénk a továbbiakban is versenyezni. Pl. a legnagyobb problémát az okozta, hogy alig bírtam még egyenes szakaszon is az utón tartani az autót, a gumikat sem sikerült még a 20 km-es után sem felmelegíteni csak éppen langyosak voltak. Még nem tudom pontosan az okát, de a futómű és/vagy a kormánymű a gyenge pont.
Gondolkodtok azon, hogy a következő versenyen másik autóval mentek?
Igen, már az év elején szó volt egy másik autóról, ami nem más, mint egy Citroen C2R2, melyet a Bakó Rally Teamtől bérelnénk. Igazság szerint jobban kedvelem a hátsó kerekes járműveket, de jó tapasztalatokat hallok a Citroennel kapcsolatban és most a verseny után már jobban átgondoljunk, hogy mivel menjünk a következő megmérettetésre.
Összességében mit mondanál sikeres volt a hétvége?
Igen, ha úgy gondolok erre a Miskolc Rallyra, mint egy teszt, akkor mindenképpen azt mondhatom, hogy jól sikerült, hiszen a végére már belejöttünk mindketten és az autót is könnyebben kezeltem. De ha az eredményeket nézem, akkor nem. Az időkről nem is érdemes beszélni, illetve többször is kaptunk büntetést késői érkezésért.
Legközelebbi Rally2 verseny a Baranya Kupa vagy a Bükkfürdő Rally lesz. Mindenképpen jöttök?
Az igazat megvallva, inkább a Bükkfürdő Rallyra mennék, így remélem az lesz megtartva most. Bár a BMW-re gondolva talán jobb lenne, ha csak utána következő Fehérvár rallyra látogatnánk el, mert akkorra már biztosan megfelelően fel tudjuk készíteni az autót a versenyzésre.
Krizsán Zoltán