Új autóval, új navigátorral és új ismeretlen Hankook gumikkal vág neki Sajtós Dénes a 2016-os Iseum Rallye-nak. Az autót már ismeri valamennyire, de még sosem ment vele murván, így bátran kijelenthetjük, hogy komoly kihívás vár a csapatra a hétvégén.
Hosszas gondolkodás után a Hankook gumik mellett döntöttek versenyzőink, és nagyon meglepte őket a versenyabroncs forgalmazójának, az RTH Versenyabroncs Kft-nek a hozzáállása. „Nagyon pozitívan értékelem a Hankook-os csapat hozzáállását, szinte azt mondták mondjuk meg mi, hogyan szeretnénk az együttműködést és ők igazodnak hozzánk” – kezdte a beszélgetést Szilágyi Tamás, a csapat koordinátora.
Az új gumik mellett több újdonsággal is szembe kell nézni Dénesnek. Ezen a versenyen fog először Older Rolanddal versenyezni, és a tavaly csatasorba állított Hondával is először indul murvás versenyen.
Az autó jelenleg is készül, hogy ott lehessen a csütörtöki hivatalos teszten, ahol a csapat szeretné minél tökéletesebbre hangolni az autót. „Szeretünk a szombathelyi pályákon versenyezni, ezért is fontos, hogy az autó úgy menjen, ahogyan azt mi szeretnénk. Tavaly másodikok lettünk a kategóriában, úgy hogy egyszer sikerült Dénesnek az oldalára borítani az autót. Reméljük, idén jól kerüli majd azt a bizonyos fát, és hasonlóan jó eredménnyel jöhetünk haza, mint pár éve a túrás időszakban” – tette hozzá Tamás.
Az elmúlt napok esőzései miatt biztosan lesznek saras részek, ami megnehezíti majd a versenyzők dolgát, de titkon remélik, hogy az időjárás a hétvégére kegyes marad hozzájuk.
„Erős a Rallye2-es mezőny, és ahogy mindenki, mi is a győzelemért megyünk, és mindent megfogunk tenni annak érdekében, hogy a lehető legjobb eredményt hozzuk haza” – zárta a beszélgetést Szilágyi Tamás.
Sári Péter