Interjúnk Szilágyi Gézával az ARK északi régiójának utolsó futamáról.
Bükkszenten beestetek, hogy vagytok illetve az autó hogy van azóta?
Köszönjük az érdeklődést. A navigátoromnak szerencsére egyáltalán nem lett semmi baja. Gyakorlatilag teljesen az én oldalamra jött az ütés, de hála istenek nincsenek súlyos sérüléseim. A bal lábszáramon lett egy nyílt seb és eléggé megzúzódott, de lassan kiheverem 🙂
Egészen az esésig, hogy ment a verseny? A pálya széléről nézve, látványosnak és egyben gyorsan tűnt az autózásotok, belülről, hogy érezted?
Nagyon élveztem, nem versenyeztem még ezen a pályán ez mindig nagyobb kihívás számomra. Nagyon nehéz. Nem lehet a kanyarokat belátni, nem nagyon van lehetőség hibázni. Szűk végig. Az első gyorson technikai hibával küszködtünk így nem tudtunk jót jönni, de második gyorson 7 tizedre voltunk a kategória első időtől. Úgy érzem, hogy tudtunk volna folytatni ezt a jó eredményt, de már sokáig nem jutottunk sajnos. Biztosan tudtunk volna még gyorsulni
Mint láthattuk, az autó kapott egy nagyot, tudtok-e vele dolgozni? Vagy teljesen újra kell gondolni és építeni a autót?
Az autón van mit csinálni sajnos, de talán úgy tűnik, hogy a motor nem sérült meg, nem került még sor a szétszedésre. Így látszólag azt nem érte ütés. A kasztni és a komplett első futómű egyértelműen menthetetlen.
Maradtok a típusnál vagy autót váltotok?
Igen, maradunk. Már folyamatban az építés.
Jövő évre nézve, ha elkészül az autó, maradtok a túrában vagy felléptek a rally1-be?
Még nem tudok biztosat mondani, egyenlőre csak a típus a biztos.
Ezúton szeretném megköszönni, az egész hétvégén nyújtott segítséget Vizelli Karcsi barátomnak. Köszönöm az egész éves támogatást: Kepunak a főtámogatónknak, a Portos Hungary Kft.-nek, Szüleimnek, Magyartransnak, Ilo Group Kft-nek, Ladaracingnek,Duen, rvo.
Köszönöm a beszélgetést és mihamarabbi felépülést kívánunk!
Köszönjük!