Sütő Szebasztián Ladájával csak is kilinccsel előre közlekedik, a nézők szórakoztatásáért. A folytatáshoz támogatókat, szponzorokat keres, így hát ez a cikk róla szól. Köszönjük, ha megosztod!
Sziasztok!
Sütő Szebasztián vagyok, de inkább Szalcsinak ismernek többen.
Gyerekkorom óta imádom a Rally-t. Sokat vitt magával a bátyám, amit főként neki köszönhetek, hogy elkapott ennek az egésznek a varázsa.
Az első autóm egy 2105-ös kocka Lada, ami már papír nélkül került hozzám. Ez szinte széria autó volt; 1.5-ös motorral, Zuk-karburátorral, gyári 4-es váltóval és hegesztett difivel, plusz raktunk bele egy BAZ-Sprintes csövet. Ezzel az autóval kezdődött el “pályafutásom” 2017-ben, a mezőkövesdi reptéren.
Később fejlesztettünk egy kicsit az autón; új motort, váltót, futóművet kapott. A 2019-es év végén újra Mezőkövesden indultam, szoktam az autót, mert fogalmam se volt, hogy merre vagyok arccal. 😀
A 2020-as évben szintén három Bázis Szlalomon tudtam indulni, amik elég jól sikerültek. Igaz, eredményt nem értem el, mert a cél a látványra autózás volt. Téli és nyári gumi 4 bar-ra fújva, és csak csúszkáltunk. A tervünk az volt, hogy felnin érjünk be a célba. 😀
Aztán a barátaim, Gyöngyösi Marci és Vass Attila rábeszéltek, hogy nevezzek be a Ladaracing All Star Gálára, mert szerintük nem ülök háttal az autóban. :O
Végül leneveztem, és indultam a 2020-as Gálán. Minden egyes percét élveztem, igaz az időjárás nem volt a legjobb, hátra pedig nem volt normális gumim, így konkrétan végig korcsolyáztuk a napot, de fantasztikus volt. Ezután Kunmadaras volt a bakancslistán, de valamiért féltem tőle, mégis csak tempósabb pálya. Szerencsére ezt is kipipálhattam idén.
Jelenleg az autóba egy Gyöngyösi Marci féle 1.6-os dellorto-s motor van, kb. 130-140 lóerő teljesítménnyel. Gyöngyösi-féle gátlók, sperr difi, hidrós kézifék, plusz egy „tolós” váltó.
Emellett készülőben van egy másik Lada is, ami idővel, ha minden jól megy SP-rendszámos lesz. Ezzel szeretnék majd Rally3-as futamokon előfutni, de ebből mikor (és miből) lesz valami, az még a jövő zenéje…
A továbbiakban is a kis sárgával szeretnék amatőr versenyeken részt venni, csak sajnos ezt saját költségből nem nagyon megy… 🙁
Ehhez keresünk szponzorokat, támogatókat!!!
Szeretném megköszönni az eddigieket Szepesi Flórának, hogy mellettem állt mindenben. A testvéreimnek, hogy mindig összeállt az autó, amikor csak kellett… Vass Attilának a futóművet és a sok motyót, Gyöngyösi Marcinak a motort, a sok segítséget… és legfőképpen Édesanyámnak, hogy még mindig nem rakott ki azért, amiért az utolsó forintomat is az autóra költöm. 🙂
Ha úgy gondolod, hogy tudnád támogatni, vagy ismersz olyat, aki partner lenne Sütő Szebasztián támogatásában, keresd őt elérhetőségei valamelyikén!
Sütő Szebasztián
sutoszebasztian@gmail.com
06 / 70 615-1327
Köszönjük szépen!