Szabó Zsolt már megmutatta tehetségét az évek során az N kategóriában egy Suzuki Swift-tel. Tavaly óta párjával Polereczki Ramónával szelik az utat, Az ő beszámolójuk következik.
Szabó Zsolt:
Mecsek Rallye óta gyakorlatilag pihent az autó egészen február végéig. A Constructorus Kft-nél a szokásos éves felújításon estek át a főbb pontok, így reményeink szerint megint egy olyan év jöhet, amikor nem kell rajta csinálni semmi komolyat, csak versenyenként tankolni 6000-ért.
Mecsek Rallye óta gyakorlatilag pihent az autó egészen február végéig. A Constructorus Kft-nél a szokásos éves felújításon estek át a főbb pontok, így reményeink szerint megint egy olyan év jöhet, amikor nem kell rajta csinálni semmi komolyat, csak versenyenként tankolni 6000-ért.
Számomra jelentős változás az első futóműben történt, amivel a terveinknek megfelelően sikerült gyorsulni.
A szezon a szokásos MNASZ gépkönyvezéssel indult nekünk, majd irány Orfűre adminisztratív és technikai átvételezni, azután este rajtszámosztás.
Vasárnap a korai kelés ellenére az első gyorsasági szakaszon sikerült úgy kezdeni, ahogy szerettük volna. Próbáltuk a maximumot kihozni az autóból, magunkból, a körülményekből. Pici maradt benne itt-ott, egyszer magamra ijesztettem az átkötőn, ugyanott ahol tavaly megforogtunk de végül is megúsztuk. Kategória első időt sikerült jönni és közel 12 másodpercet adtunk a második helyezettnek, amin mi is meglepődtünk, hiszen ekkora különbségre mi sem számítottunk. Az időnk azonban ideálisnak mondható, mivel száraz körülmények között 2011-ben 4:22 és 4:25 közötti időket autózott az N csoport eleje úgy, hogy két lassítóval több volt.
A 3. gyorsasági előtt a “cementlapos” kanyar után lévő olajfolton agyaltam, hogy hogy oldjuk majd meg, de kompromisszumos megoldással biztonságos tempóban abszolváltuk ezt a részt, majd siettünk tovább.
a tavalyi évhez hasonlóan az idei évben is a 4. és 5. gyorsasági szakaszra megfordította a rendezőség a pályát, ami nekünk nagyon tetszett, igazán lobogós, bevállalós volt az utcai gumikkal. Mi nagyon élveztük, fülig ért a szánk a beíróban.
Verseny végi etapon még magunk mögé kötöttük a Zsebe Gabi favoritját, úgy jöttünk be a szervizparkba. (köszi a kötelet Notti!)
Végül 34,9 mp előnnyel sikerült nyerni a versenyt a visszatérő Györkő Úr előtt. Úgy gondolom jó kis csaták fognak kialakulni az idei évben is, azon leszünk, hogy azokon a versenyeken ahol elindulunk, a győzelemért harcoljunk.
Köszönjük a nézőknek sok szurkolást, reméljük sikerült úgy mennünk, hogy tetszett!
Köszönjük Támogatóink segítségét!
Sok sikert kívánunk a párosnak az év során!
Berényi Szabolcs