A 17. alkalommal megrendezésre kerülő eseményre a Mikulás meglepetés gyanánt egy kevés havat és jeges foltokkal megajándékozott utat hozott. A párosokat ezzel ugyan kicsit megzavarta a szombati égáldás, de kizökkenteni így sem tudta őket még a zord időjárás sem.
Decemberhez méltóan a Mikulás Rallye békésen, jó hangulatban telt a Maricsek Racing Team tagjai számára is, az Istovics Gergő-Kovács Antal párosnak idei utolsó versenyük volt, amelyről így számolt be Gergő: „Hiba nélkülire terveztük ezt a futamot, hát nem így sikerült, mivel két nagyobb falt is becsúszott. A pályára hullott havat, ahogy letaposták egybefüggő jégpálya képződött, amin az autó a jeges féktávon megcsúszott, így egy kisebb bozótirtást végeztünk. A második hiba a cél előtt 1 km-rel történt, amikor is véghezvittünk egy megfordulást, de összességében elégedett vagyok a 10. helyezéssel, egy nagyon jó hétvégét tudhatunk a hátunk mögött”. Ahogy Gergő is említette, a jég szolgáltatott kihívással számukra, de milyen a jó pilóta és navigátor, ha nem oldja meg ezt a feladatot is. Kovács Antit idézve: „Sikeres volt a hétvégi Mikulás Rallye, hiszen, ahogy idén mindig, így most is célba értünk, ez nagyon fontos volt számunkra. Ha nincsenek a hibáink, akkor a 7. helyet is elcsíptük volna, az autó tökéletes volt, így nem azon múlt. Összességében egy rendkívül jó futam volt, élveztem minden pillanatát. Idén már nem ülünk autóba, így ezzel a menettel búcsúzunk a szurkolóktól.” A másik EVO VI-ost igába fogó Csegezi Ákos-Csáki Richard duó is megosztotta véleményét velünk: „3-4 év után újra murván lenni elképesztően jó érzés. Az első két gyorsasági horror volt, mert nem éreztem a pályát sem az autót megfelelően. Utána már viszont elkaptam a ritmust. Természetesen nekünk is gondot jelentett a hó, de sikerült egy tökéletes itinert írni Ricsivel így nem jelentett gondot az időjárás változás olyan nagymértékben. Végül pedig szeretném megköszönni a szerviz pontos és hibátlan munkáját!”-nyilatkozta Csegezi Ákos. Navigátora, Richard nagy várakozásokkal telve várta a hétvégét, egy látványos autózást szeretett volna megvalósítani, és végre átérezni testközelből is a Mikulás Rallye varázsát. Ricsi szavait idézve: „Nagyon jól éreztem magam a versenyhétvége során, a céljaim valóra váltak, ennél többet nem is kívánhatnék. A jeges, csúszós utakon nem volt könnyű autózni, de Ákossal egy nagyon jó párost alkotva sikerült minden problémát áthidalni. A futam alatt gyorsulni tudtunk, ami pozitív visszacsatolás számomra, és azt hiszem méltó módon koronáztuk meg ezt az évet.” Úgy tűnik, hogy minden megpróbáltatás ellenére, egy igazán jó Mikulás Rallyet mondhatunk magunkénak. A párosok ismét hasznos tapasztalatokat szerezhettek változó körülmények között, és megcsillogtathatták vezetői, illetve navigátori képességeiket. Mivel a Szilveszter Rallye-ig már nem lesz nagyobb esemény, így Békés, Boldog Karácsonyt kíván a Maricsek Racing Team minden egyes tagja!
Szijártó Anikó