A múltat felidézve nem csak pozitív élmények jutnak az eszébe, de a hétvégén a jó eredmény elérés érdekében igyekszik kizárni a negatív gondolatokat.
A szezon első versenye után csak annyit mondtál röviden, hogy igazi csapatmunka, kiváló szervizcsapat! Magabiztosan kezdtétek a szezont, ami bizakodásra adhat okot.
Így is van! Igazi csapatmunkát végzett a csapat minden egyes tagja Egerben. Jobban nem is kezdődhetett volna ez az év számunkra. A bajnokságot illetően bizakodó vagyok, mert a kis Suzukival most a ponttáblázat elejében vagyunk. Miskolc 1,5-szeres szorzóval rendelkezik, így ismét van kihívás számunkra.
Az eredményeket látva Te is jó formában vagy, az autó mellett…
Meglepődtem saját magamon. A csapattal megbeszéltük, hogy nem nézzük az időket a hétvége folyamán. Egy jót autózni mentünk Egerbe. A célunk az volt, hogy jöjjünk le úgy a pályákon, ahogy tudunk, és mellette jól is érezzük magunk. Most is hasonló lesz az irányvonal Miskolcon.
A pályákat elnézve sok újdonság nem került a programba. Mik a korábbi tapasztalataid?
Nekem személy szerint tetszik Miskolc, pedig a múltat felidézve sajnos vegyesek az érzések. Itt hozzá is tenném, hogy nem a pályák miatt! Ha jól írunk fel mindent, akkor nagyon jót fogunk autózni rajtuk. Mályinka szerintem fekszik a Suzukinak. Az összes pályára figyelnünk kell, ott kell lennünk fejben. Ha jól rakjuk össze a napokat, a teljesítendő szakaszokat, akkor úgy gondolom sikeresek lehetünk.
Az útvonallapot böngészve az látszik, hogy az első napon rövid gyorsasági szakaszok, a második napon hosszú gyorsasági szakaszok várnak rátok. Van bármi taktikád a versenyre?
Taktika az nincs. Elgumizni se tudjuk majd magunkat, mert csak Yokohama A-048 van mindenre, ha esik, ha fúj. Összegezve szeretnék minden gyorsaságiról leérni épségben, megfelelően beosztani a technikát, és befejezni mindkét napot. Ez lehet a sikerünk titka! Remélem sok néző fog kilátogatni a versenyre, és a gyorsaságikra.
Szilassy Arnold