Gyorsan véget ért a Sajtós, Ignácz páros ózdi versenye, mert a verseny hetében a revízióról visszatért alkatrész kevesebb, mint ötven kilométert tudott teljesíteni. A srácok picit csalódottak, hiszen az autó már nagyon jól működött, és minden esélyük megvolt egy jó eredmény elérésére.
Sajtós Dénes: A szombati napunk nem kezdődött túl jól, hiszen a helyszínen derült ki, hogy kuplung problémánk van. Először a felső munkahengerre gyanakodtunk, mert ott volt egy picit olajfolyás, de mivel tartalékot nem hoztunk magunkkal, ezért egy kérelmet kellett írnunk a versenyigazgatójának, hogy a prológon nem tudunk rajthoz állni, mert az autót szeretnénk vasárnapra megjavítani. A prológot kihagyva nem érzem magam rosszul, attól függetlenül, hogy szeretnek a nézőknek autózni, de a kuplung nélkül ebben a sárban el sem tudtam volna rajtolni. Szerencsére a főszerelőnk Kiss György ezen a napon a Drag versenye miatt csak később tudott utánunk jönni, így a munkahenger időben megérkezett, kicseréltük, de rá kellett jönnünk nem ez volt a probléma. A hibás alkatrész a kuplung szerkezet volt, ami a verseny hetén jött vissza Martin Lacitól revízióról. A versenyre abban a tudatban indultunk el, hogy az autónk tökéletesen fel van készítve, de sajnos ez nem így volt, hiába teszünk meg mi bármit, mindig lehet más, aki hibázik. A szerkezetet már vissza is küldtük Lacinak, mert Ő mindig azt hangoztatja, garanciát vállal a munkájára.
A vasárnapi gyorsokon kuplung nélkül kellett elrajtolnunk, így a rajtolást az önindítóra bíztuk. Nem volt könnyű, és két lefulladás után az első gyorsasági céljában mi is meglepődtünk picit az abszolút tízedik és a kategória második helytől. Slick gumikkal mentünk ki, és az első két kilométeren nagyon csúszkált az autó, így utólag rá kellett jönnünk, hogy rossz választás volt, intermedia gumikat kellett volna felraknunk.
Az autó még ettől is gyorsabb lenne, csak nem vagyunk még hozzá szokva, hiszen mióta Novák Feri beállította a futóművünk, ez lett volna a harmadik versenyünk. Továbbá az is sokat számított volna, ha van kuplungunk, mert felfelé váltáshoz mindig használom a kuplungot. Mivel most nem volt, szerintem egy kicsit túl is lett erőltetve, és ennek köszönhető, hogy a váltónk harmadik fogaskereke széttörött, és ez miatt kellett kiállnunk. Ha máshogy fogjuk fel a dolgot, ezt érezhetjük egy gyenge pontnak is, ezért úgy döntöttünk a készítőjével, a hétvégén átbeszéljük, hogyan lehetne ezt megerősíteni.
A második gyorsasági szakaszon ahol ki kellett állnunk, a lassítóból már gurulva jöttünk ki, és jó érzés volt látni, hogy a nézők megtapsolnak minket. Ez fakadhat abból is, hogy az elágazásokban és a visszafordító kanyarokban én nem szoktam foglalkozni azzal a pár másodperccel, ami benn marad egy kézifékes fordulás miatt. Szeretek gyorsan menni, de nem élet – halára megyünk, és a nézőket is szeretjük kiszolgálni, hiszen Ők is ezért jönnek el a versenyekre. Amikor az ember egy ilyen kocsiban ül, mindenképpen szeretné átélni és átadni is a feelinget.
A új navigátorom Ignácz Peti nagyon jól vizsgázott. Talán egy ember volt eddig a pályafutásom alatt, aki ilyen gyorsan hozzá tudott szokni az itineremhez. Én nem használok sehol métert, és fokozatra íratom a kanyarokat, és ezen belül még vannak további kiegészítések. Ahhoz képest, hogy csak a három kötelezőt mentünk a gyorsokon, Peti nagyon gyorsan ráérzett a ritmusra. Reméljünk állandó társunk Dió felépül a következő versenyre, mert ott már vele szeretnénk menni, de ha nem, nem kérdés, hogy kivel menjünk.
A rendezésben éreztünk némi fennakadást, ami egyből a prológgal kezdődött. Ilyenkor miért nem lehet egy vészterv, és ha ekkora sár van, a prológot elvinni egy aszfaltos helyre, vagy inkább kihagyni, hiszen szerintünk egyik versenyző számára sem volt élvezetes, és akkor nem beszélni a nézőkről. Továbbá érdekes volt az is, hogy ahol be voltak írva a pályákon a gumik, ott több helyen nem is voltak ott. Bár ez így még mindig jobb, mint ha fordítva lett volna, de voltunk már olyan versenyen is.
A folytatásban az AMTOSZ – (Rali-Túra Biatlon) NATURALI Bajnokság következő versenyére összpontosítunk! Csapatunk másik versenyzője Kiss György is versenyen szerepelt a hétvégén, Kiskunlacházán a Poco Loco Autós és Motoros Drag Országos Bajnokság negyedik fordulóján.
Sári Péter