A Livewire Team pilótája, Bertus Balázs elérkezett idei első éles versenyéhez. A MARB Északi régiójának III. futamán a GOBALDARU Rallye Sprinten Lovász Tibor navigálásával áll rajthoz, amelyet a már jól ismert Parasznya – Lyukóbánya közti szakaszon kell teljesíteniük több mint 100 nevezett versenyzőtársukkal együtt, május 28-29.-i hétvégén.
A múlt hétvégén, Tökölön eltöltött eredményes edzés után Balázs kíváncsian várja az új kihívást. Egyrészt, mert egy „Barátunk” mondása szerint ez az autó csak arra jó, hogy harcba szálljunk a „vidéki” Á-s Ladásokkal. J A BMW a kategóriájának megfelelően van felkészítve, nincs benne űrtechnika, nem világok megváltására épült, de tagadhatatlan, hogy ami szép az szép. Mondhatjuk úgy is, hogy a legkisebbek esélyével is lehet jóízűt autózni. Versenyzőnk az eddigiekben csak elsőkerekes autóval indult, de az optimizmus és a felkészülés azt diktálja, hogy minden rendben lesz. Balázs mondása szerint „a verseny a 6. szakasz után ér véget”, remélhetőleg ez most sem lesz másként, hiszen a verseny távja 43,2 km, amely 6 gyorsasági szakaszból áll össze.
Krizsán Zoltán