Habár nem jutott messze, mégis nagyon hangulatos versenyhétvégét zárt a Hungaroringen Kiss Viktor. A jó kedv és a jó társaság terén egyáltalán nem okozott csalódást neki a 2013-as Szilveszter Rallye, bár azt egy kicsit sajnálja, hogy csak másfél gyorsasági szakaszt tudott belőle teljesíteni.
Új autóval és egy alkalmi navigátorral, Kovács Petrával vágott neki az évadzáró jamboree-nak, de a Mitsubishi Lancer Evo IX R4 váltója megbosszulta a nagy kapkodást…
Kiss Viktor: Életem első Szilveszter Rallye-ja volt a hétvégi, de az biztos, hogy nem az utolsó! Nagyon tetszett az új autó, bár egyáltalán nem ismertem. Igaz, hogy ez is egy R4-es Mitsubishi Lancer Evo IX-es, de azért így is voltak tapasztalt különbségek a két gép között. Ugyanakkor egy kis félelem is volt bennem, hiszen épp hogy kigurult csapatunk műhelyéből a kocsi, a Szilveszter Rallyen tette meg az első métereit, s ezért nagyon szerettem volna rá vigyázni, épségben megőrizni minden porcikáját. A szombat esti gyorsnak azzal a céllal vágtunk neki, hogy csak éljük túl, hiszen másnap egy jót fogunk szórakozni, örömautózni. Ehhez képest padkának mentünk, és meg is forogtunk néhányszor. Nagyon elszúrtuk az esti menetelést, de a jó hangulat ennek ellenére is megmaradt – ami vasárnap reggel is folytatódott. Olyan köd uralkodott a pályán, hogy alig láttam előre 20 métert, ráadásul az aszfalt is nagyon csúszott. Egyszer egy megpördülést is bemutattunk, ami után gyorsan akartam volna folytatni a versenyt, de ahogy az első sebességi fokozatba tettem volna a váltót, az felrobbant. Az eset megpecsételte a hétvégénket, hiszen rögtön félre kellett állnunk, onnantól pedig csak a szurkolók táborát gyarapítottuk, bandáztunk egy kicsit a kilátogató nézőkkel. Sajnálatos hír, hogy csapatunk másik két indulója is kiállásra kényszerült: Percze Nándi Toyota Yaris-ánál technikai gondok merültek, Velenczei Ádám Mitsubishijében pedig ugyancsak felrobbant a váltó.
Az alkalmi navigátorom is nagyon élvezte a versenyt, bár egy kissé csalódott volt, hogy nem tudtuk befejezni. Petra gyorsan ráérzett a mitfahreri feladatokra, ügyes volt, jó hangsúllyal és jókor mondta az információkat, igazán keveset és csak aprókat hibázott. Már gondolkodunk azon, hogy hol tudnánk legközelebb együtt menni, hogy ő is átérezhesse azt az örömöt, amit egy viadal befejezése jelent. Összességében azonban mindkettőnknek nagyon tetszett a rendezvény, bár én az elején tartottam attól, hogy óriási csúszások lesznek a rekordszámú induló miatt – de ez szerencsére csak a rajtceremóniánál, kisebb mértékben következett be. Jól összerakott futam volt, aminek még az időjárás is kedvezett, s rengeteg nézőt csalogatott ki a Hungaroringre. Öröm volt látni, hogy a magyar rally még mindig képes több ezer embert is megmozgatni! A jövő évünk még nagyon képlékeny, de az biztos, hogy versenyezni fogunk! Ha lehetőség lesz rá, minél több futamon rajthoz állnánk, s 2014-ben már nem csak a nézőket és magunkat szeretnénk szórakoztatni, de jó lenne néhány szép eredményt is bezsebelni.
A Maxx Race Team versenyzői ezúton kívánnak a csapat minden szurkolójának, partnerének Boldog Új Esztendőt!