Kovács Krisztián élete első sprintversenyén indult el az “N” csoportos Ladájával, a Felsőnyárád – Sajókaza Rallysprinten, előfutóként. A vele készült riportunkat olvashatjátok alábbi posztunkban.
Hogyan jutottatok arra az elhatározásra hogy versenyezzetek?
Hát gyerekkoromban Ragályon és Nyárádon nőttem fel szóval már kb 3 éves koromba szerelmese lettem ennek a sportnak. 2009-ben elkezdődött számomra az élet, ugyanis beülhettem navigálni Nagy Isu mellé egy pár versenyre. Aztán 2010-ben Daci mellett lapozhattam végig egy karácsony rallysprintet, majd 2012-ben Hornyák Pistivel is sikerült mennem egy Parasznyai versenyt. Mivel mindig is a bal oldalra vágytam így 2013 decemberében úgy döntöttem, hogy építek egy autót. Egy olyan autót amit talán még szűkösen de meg enged a pénztárcám és hát ez az autó úgy ahogy el is készült 2014 októberére. Aztán a többi már magától jött. 🙂
Mik az autóval a jövőbeli tervek?
Hát az autóval kapcsolatban vannak még tervek előttem de nem tudom hogy mennyire lesz minden kivitelezhető a közeljövőben. Persze mint mindenki én is azon vagyok hogy minél jobb és erősebb autóm legyen. Felvetettem az ötletet Szandró-nak hogy mi lenne ha jövőre építene nekem egy olyan motort ami előfutásra és nézőknek autózásra tökéletes. Hát még én is kíváncsian várom hogy mi lesz ebből.
Hogyan készültetek erre a versenyre?
Hát erre a versenyre nem tudtam úgymond készülni ugyanis helyi lakos vagyok és úgy voltam vele hogy nem számít hogyan megyünk csak tudjak menni, mert hazai pálya. A pályabejárás is annyiból állt hogy kigurultam megnézni hol lesznek a lassítók és utána meg majd lesz valahogy. 🙂 Nagy elvárásaim nem voltak magammal szemben ugyanis eddig csak egy Tardonai versenyt tudtam menni az autóval azon kívül pedig szinte csak pár kilométert.
Mondj pár szót az autóról.
Ez egy N-es autónak készült és hát az is lett belőle … A motort használtan vettem meg úgy hogy szinte semmit nem csináltunk rajta mert nem volt rá pénz. Egyébként egy 1.6 os motor elméletileg 272-es vezérműtengellyel meg egy könnyített lendkerék van rajta továbbá egy egybenyitós karburátor és körülbelül ennyi is a motor tuning. Van alatta egy módosított áttételű R4-es nem sírós váltó amit szlalom versenyeken használtak előtte meg egy kombi heggesztett difi, továbbá gyáriból keményített gátlók és egy full fekete szilentes állítható futómű. A nagy fiat fékek és a hidrós kézi már csak ráadás. 🙂
Milyen célokat tűztetek ki erre a versenyre?
Igazság szerint nagy célunk nem volt csak, hogy hazai közönség előtt megpróbáljunk látványosan autózni. Itt a cél inkább az volt, hogy az álmom egy részét valóra váltsam , hogy én is “versenyzőként” vehessek részt egy olyan szakaszon ahol kisgyerekként a pálya szélén álltam évről évre.
Milyen tapasztalattal gazdagodtatok ezen a versenyen?
Tapasztalatot viszont rengeteget szereztünk mivel több nagyobb versenyző és rengeteg jó tanáccsal látott el közben. És akkor itt megragadnám az alkalmat, hogy köszönetet mondjak Molnár Ferinek és Czinege Lacinak akit a legtöbbet segítettek ilyen téren. 🙂
Volt-e komolyabb kalandotok a versenyen?
Kalandunk viszont volt bőven. Mivel a feladathoz és a vezetési stílushoz amit szeretnék csinálni még nem nőttem fel eléggé így meg se tudom számolni hányszor forogtunk be. Sajnos rögtön az első gyorson be is estünk komolyabban abba a bizonyos “fagyállós” kanyarban de hála istennek a karosszérián kívül másnak nem lett baja az autóban, így tudtuk folytatni a versenyt. Utána volt még két kissebb baki de az már a saját hülyeségem miatt mert a 4. Gyorson is becsúsztunk egy út menti mélyedésbe a kocsi elejével a nyárádi cél kanyarban, de onnan egyszerűen ki tudtam tolatni. Nem úgy mint az 5. Gyorson ahol egy hasonló helyzetben már a nézők segítsége is kellett. Röviden estünk keltünk de végig mentünk!
Hol láthatunk, mint induló legközelebb?
Hát konkrét tervek nincsenek ami tetszik verseny azon megyünk ami meg nem tetszik vagy messze van azon nem. Meg hát persze mindez az anyagi oldalon is múlik. Még a december végén rendezett tardonai versenyre jó lenne eljutni de ha nem sikerül se leszek szomorú mert Nyárádon sikerült mennem De szeretném megköszönni, hogy részt tudtam venni a versenyen a Crash-Men Team Kft-nek , a Zuti-Ker Kft-nek, a szervízcsapatnak, és nem utolsó sorban a barátnőmnek aki eddig egyben a navigátorom is. Köszönöm.
Lénárt Péter