Csányi Botond idén a bal első ülésben tevékenykedett a jobb oldal helyett. Őt kérdeztem.
Téged általában navigátori “poszton” láthatnak a nézők, hogyhogy most mégis Te terelted az autót?
Tavaly fordult meg a fejemben, mi lenne, ha szakítanék a hagyományokkal, és 13 év után kipróbálnám a Bal oldalt is. Erre pont ideális alkalom a Mikulás Rally, ugyanis itt igazán tét nélkül a saját szórakozásunkra lehet autózni. Az autó adott volt, mindenképpen egy Suzukival szerettem volna rajthoz állni. 2012-ben szabó Bence diktálta az itinert, idén pedig a párom, Balázs Niki.
Hogy éreztétek magatokat, főképp, hogy most más volt a felállás?
Érdekes volt. Most egy igazi családi verseny volt. Kezdve ott, hogy a párom navigált, valamint a szerviz csapatunk, akik a horvát bajnokságban segdékeznek, ők is rajthoz álltak ugyanilyen autókkal. így egy jó kis csata alakult ki közöttünk. Nagyon jól telt a verseny, a rendezés első osztályú volt, a pályák kiválóak, nyílván a minőségük a szokásos “lőteres” volt, de aki ide nevez, az már számol ezekkel a dolgokkal
Az autóval minden rendben volt a hétvégén, esetleg mással adódtak nehézségek?
Az autó hibátlanul működött, ezért Külön köszönet Szabó. K. Tiánnak, valamint Kecskeméti Balázsnak, hogy ilyen precízen felkészítették a kis nylon Swiftet! sajnos az utolsó gyorsasági szakaszon valahol kicsit odaverhettük a kocsi hátulját, és elég furcsa hangok jöttek belőle, így nem mertem kockáztatni, és a pálya felétől elakadás jelzővel lecsorogtunk. Ezek az N-es autók így is hihetetlen, hogy mit, ki nem bírnak. Teljesen szét volt járva a 20-km-es jutaspusztai pálya, így nagyon pontosan kellett autóznunk, hogy ne csináljunk több kárt. kibírta,és befejeztük. Széles mosollyal tértünk haza. Azért hozzátenném, hogy az autó olyannyira hibátlanul működött, hogy kibírta a pályabejárást, valamint Pécsről a felautózást, és még a verseny végén haza is utaztunk vele lábon. Jó pár drágább technika mellett mentünk el a szakaszokon.
Melyik gyorsasági tetszett legjobban?
Természetesen a 20-km-es Jutaspuszta. öskü sosem tartozott a kedvenceim közé, de ott is jó ízűeket autóztunk. királyszentistván nekem mindig egy töltelék pálya volt, de jobb ott menni, mintha a szervizben ücsörögnénk. jutaspuszta viszont szenzációs! igazi rally pálya!
Ki volt az, akit a nevezések alapján ellenfélnek láttatok? Akivel láttatok esélyt egy jó csatára?
Természetesen a csapattagok valamint Kucseráék. Igazan az n csoport abszolut érdekelt bennünket. Végül Kucseráék megelőztek bennünket, de így is nagyon jó verseny volt.
Gratulálok az eredményhez! További sok sikert! Köszönöm!
Nagyon szépen köszönjük. Jövőre ismét a horvát bajnokin, így el kell a siker!
Fotó: Gyenis Csaba