Bodor Tomi is Monte lázban ég, és hogy ő se maradjon ki a jóból, indul a dobsinai havas amatőr versenyen, Szlovákiában a gyönyörű kocka Ladájával. Egy kis beszámoló következik tőle, jó olvasgatást!
Sziasztok!
Hóra fel! Ha már Monte lázban égünk, kicsit mi is legyünk részesei a téli rallye-nak. Indulunk Dobsinán. Már tavaly is tervben volt, de mégsem mentünk. Ez az év első versenye számunkra. Február 4.-én lesz a verseny. A szlovák Minirally Kupa sorozat 15. jubileumi nyitó versenye. 3 különböző szakaszt kell teljesíteni kétszer. Ajánlották a szöges gumit a hegyi szakasz miatt. Ha hó lesz, akkor lesz nemulass. Igazi nemzetközi verseny, neveznek lengyel, magyar párosok is, a szlovákokon kívül. Kicsit döcögött a nevezés leadása, de volt segítség. Itt szeretném megköszönni Rudolf Domby és Vaculciak Stefan segítségét, mind a nevezés, mind a szállás keresés tekintetében. A folytatást még nem tudjuk, majd Juhász Péter navigátorommal megbeszéljük.
Az előző év végén két verseny is kimaradt motorhiba miatt, ráadásul a Szilveszteri versenyen sem indultunk, úgyhogy már nagyon kell egy kis vezetés.
Ismeretlenek a viszonyok havas, jeges körülmények között, nagy kihívás lesz. Remélem Holle Anyó kegyes lesz hozzánk. Péter egyéb elfoglaltsága miatt nem tud sajnos jönni. Silye Tamás lesz a navigátorom. Az autó rendben, még egy futómű beállítást kell elvégezni. Szöges gumi van, valamennyi fűtés is, hiba nem lehet. Remélem sikeres lesz a verseny, sokat fogunk tanulni az új viszonyoknak köszönhetően. Rajtunk kívül még lesznek más magyar nevezők is.
Minden rallys-nak és rajongónak látványos, sok versenyes évet kívánunk!