Egy kis bolondozásért, jó kedvért most sem kellett a szomszédba menniük a Lángi Lovagoknak. A 15. Szilveszter Rallyen a BMW Z4 tulajdonos Lángi Attila és Toma József „Csimpike” is rajthoz állt, s a tőlük megszokott jó hangulatot prezentálták.
A szervizparkban hősök kísérgették őket – rajtoltatásuknál Batman is segédkezett –, a pályán pedig a driftelésre hangolt BMW-jükkel szórakoztatták a nagyérdeműt. S habár az időeredményeket nem nézték, végül a 239 indulóból az abszolút 36. helyen végzett a duó.
Lángi Attila: Túléltük és nagyon jól szórakoztunk a hétvégi Szilveszter Rallyen. Az esti szakasszal nem volt különösebb problémánk, jól fel tudtuk dolgozni, hiszen már autóztunk sötétben. Nagyobb merészséget követelt a vasárnap reggeli két gyorsasági, amiket a nagy ködben kellett teljesítenünk. Fokozta a helyzet nehézségét, hogy rossz gumikkal vágtunk neki a menetelésnek, össze-visszacsúszkáltunk a vizes aszfalton, s még a szélvédőnk is bepárásodott – szinte vakon tapogatóztunk az aszfalton. A második körre már előrelátóak voltunk: bekapcsoltuk az autóban a ventillátort, viszont annak a hőmérsékletét nem tudtuk állítgatni, így végig fújta ránk a forró levegőt. Mi tehát egyáltalán nem fáztunk… Direkt erre az alkalomra máshogy állíttattuk be a BMW Z4 futóművét, hogy többet és látványosabban tudjunk vele driftelni. Eleinte fura volt, de viszonylag hamar megszoktuk, hogy kicsit másképp viselkedik a kocsi a szokásosnál. A féktávoknál eléggé bizonytalanok voltunk, hiszen volt, hogy nem ért le az autó kereke, de szerencsére mindenféle fennakadás, nagyobb kaland nélkül megúsztuk az esetet. A végére pedig már abszolút keresztbe-kasul, csak a nézők szórakoztatására autóztunk, s ennek meg is lett a sikere. A csapatunk sátra táján most is a szokásos jó hangulat uralkodott, akárcsak a többi versenyen. Szilveszter Rallyehoz és szokásainkhoz híven, most sem maradhatott el tőlünk a bohóckodás. Míg a pályán keresztbe autóztunk, addig a szervizparkban a szervizeseink különböző jelmezeket öltöttek magukra, s azzal szórakoztatták a kilátogatókat. Hihetetlen volt számomra, hogy ilyen szép számban jelentek meg nézők a Hungaroringen. Őszintén szólva én sokkal kevesebb érdeklődőre számítottam, de nagyon szívet melengető látvány volt ez a nagy tömeg, akikkel egy méltó évzárás volt a hétvégi futam!
Toma József „Csimpike”: Rendkívül élveztük a Szilveszter Rallyet, s abszolút sikerült megvalósítanunk azt, amit elterveztünk. A Z4 nagyon jól viselkedett egész hétvégén, és nem gátolt meg minket abban, hogy a nézőket és önmagunkat és szórakoztassuk az évadzáró jamboree-n. Úgy érzem, hatalmas sikert is arattunk. Rengeteg ember jött oda hozzánk a szervizparkban, s fotózkodtak a kocsival, ami még mindig egy kuriózumnak számít, s remélhetőleg az is marad még egy jó darabig. Szervizcsapatunk tagjai hősökké váltak: a hétvége folyamán minket erősített Batman, Télapó, Káosz Kapitány és Tyúkember is. Én stílusosan lovagnak öltöztem a szombat esti programhoz – hűen a „Lángi Lovagok” nevünkhöz. Összességében tehát egy fantasztikus hangulatú, viszonylag pörgős évzárónk volt, amit megkoronázott a megszámlálhatatlan néző kint léte. Jó volt látni, hogy a rallynak még mindig van kereslete itthon is, s talán nem olyan reménytelen a helyzet, mint amilyennek néha látszik.
Ez úton szeretnénk köszönetet mondani partnereinknek és szurkolóinknak, valamint a szervizcsapatnak és családunk tagjainak, hogy az egész szezonban mellettünk álltak és segítették a versenyzésünket! Jövőre ugyancsak az első osztályban tervezzük a szereplésünket, ám most színvonalasabb, komolyabb és eredményesebb munka, felkészülés mellett.
A Lángi Lovagok ezúton kívánnak minden szurkolójuknak, partnerüknek Boldog, Rallyban Gazdag Új Esztendőt!