Foczkó Ákos a tavalyi szezonban a Rallye2 és MARB versenyein indult, illetve néhány kisebb versenyeken is. Az idei évre főként a MARB sprinteket tűzte ki célul, első versenye Domaháza-Zabar-on lesz. Ákos tavalyi sztorijáról, valamint az idei terveiről olvashatsz most.
Amatőr és másodosztályos versenyeken vettünk részt, mivel tavaly még lehetett N-es licencel mind a két helyen indulni, ez idén már sajnos nem lehetséges.
Cereddel kezdtünk, ahol egészen jól sikerült szerepelni, kategória 3., Lada kupa 2. és abszolút 6-ok lettünk. Utána Eger következett, ahol az első másodosztályos versenyünkön vettünk részt, úgyhogy nagyon izgatottak voltunk. Az első gyorson kategória 4. időt mentünk, ami nagyon meglepett. Majd a 2. gyorson csúnyát zakóztunk a bükkszéki elágban… Szűkre vettem a lassítót és felborultunk. Az autó kissé oda lett, de közeledett a Miskolc Rally, szóval éjjel-nappal szögeltük az autót, hogy kész legyen. Nagyon sokan segítettek, amiért a mai napig nagyon hálás vagyok, nagyon szűkös lett, de végül az utolsó pillanatra mindennel elkészültünk.
A miskolci versenyen nem is terveztünk mást, csak egyben célba érni. Kifejezetten tetszettek a gyorsasági szakaszok, azonban az autóval voltak némi problémák. Mivel nem volt idő állítgatni, így nem mozgott úgy, ahogy kellett volna, nem volt olyan jó vezetni. Ettől függetlenül jól éreztük magunkat. Célba értünk, de nem teljesen sértetlenül mert a bükkszentkereszti gyorson neki csúsztunk egy szalagkorlátnak, nem lett nagy baj, kis kalapálás kellett.
Lyukó következett ahova már sikerült beállítani mindent és nagyon jól viselkedett az autó. Szépen haladtunk és gyorsultunk amikor a 3. gyorson melegedni kezdett a motor, ami nem szokványos dolog és nagyon meg is lepett. Beértünk a célba és bizony elkeseredve láttuk, hogy a generátor lent hever a kartervédőn, a szíjat elhagytuk, így ez okozta a melegedést. A versenyt feladni kényszerültünk… A motort kezelésbe vették majd miután megtörtént a revízió haladtunk Székesfehérvárra.
Kép: Pasi
Új generátorral és átnézve mindent alaposan reménykedtünk, hogy semmi se fog ki rajtunk. Nem így lett. Elugrattunk és nem léptem le a gázról, nem sejtettem hogy ennyire elemelkedünk és ahogy a kerekek pörögtek a gyújtás rotorunkba lett hiba.
Szerencsére az év második fele már nem telt ilyen balszerencsésen, mert nem kellett kiállnunk műszaki hibák miatt és a kocsi se tört össze. A Salgó Rally volt a legjobb nekünk, nagyon hosszú verseny volt és izgalmas gyorsokkal, itt a kategória 5. helyen sikerült célba érni. Ózd is tetszett, főleg a rudabányai gyors. Cered után a sátai versenyen tudtunk újra dobogóra állni, ahol az esős versenyen kategória 2. és Lada kupa 3. helyet értünk el. Az év végén a Szilveszter Rally-n mentünk, kizárólag látványra, ami szerintem elég jól sikerült. Remélem a nézőknek is tetszett. 🙂 Hála Kiss Balázsnak, aki adott egy pár oktató órát hogyan is kell lappal autózni. 😀 Mindent összevetve, nagyon izgalmas és tartalmas év volt, nem teljesen így terveztük, de sok tapasztalattal gazdagodtunk.
A télen sem unatkozunk, mert rengeteg új “fejlesztést” kap a kocsi. A motor kap egy kis pluszt, amivel még erősebb lesz. Új váltót csináltatunk, valamint a hátsó állítható karok is újak lesznek. A szabályok eleget tételéhez új üzemanyag rendszerünk lesz, nagyobb fékek is felkerülnek, szóval elég sok változás lesz, amivel remélem sokat is tudunk gyorsulni.
Mivel idén már nem él a tavalyi szabály és nem tudunk R2-ben és MARB-on is indulni úgy döntöttünk, MARB-on fogunk részt venni, aminek az első versenye március végén Domaháza lesz. Ennek oka, hogy szeretnénk úgy teljesíteni egy évet, hogy nem állunk ki egy versenyen sem, legalább is nem kell annyit szögelgetni az autót mint tavaly. Gyűjteni szeretnénk még némi tapasztalatot mielőtt feljebb lépünk. Remélhetőleg jó helyen sikerül így majd végezni az idény végén és nyugodtan tovább állunk a másodosztályba. A kocsit nagyon alaposan összerakjuk, és ha nem történik “crash”, akkor minden adott, hogy végig érjünk minden futamon. Miskolcon valamint Ózdon is rajthoz fogunk állni, napi licencel ahogy tavaly is lehetett.