A Livewire Team Ladás Rally pilótája, Varga Zoltán és navigátora Niedermüller Viktor február 4-én rajthoz áll a 15. alkalommal megrendezésre kerülő Dobsinai rallyn. A célba vett megmérettetés a Szlovák Minirallycup első állomása.
Zoltán a rövidre sikerült évzáró Szilveszter Rally után levonva a konzekvenciákat a teljes sorozatot megcélozva vág neki Szlovákiának. Nagy terv a Szlovák Rally Bajnokság másodosztálya, persze ha a körülmények adottak lesznek. Természetesen a Magyar versenyektől sem zárkózik el.
A Dobsina környéki verseny etap útvonalakkal együtt összesen 58km, versenytávja 18km, amely 6 gyorsasági szakaszt foglal magába. A magyar versenyzők megerősítése alapján versenyzőbarát rendezésre számítanak. Az időjárási tényezőket figyelembe véve az autó nélkülözhetetlen felszerelése a szöges gumi, ami szintén új kihívás elé állítja a párost.
Zoltánnal karöltve több Magyar versenyző is pályára lép ezen a megmérettetésen. Nem titkolva, hogy a kinti régió felkeltette az érdeklődésüket. Remélhetően egy jó kis brigád fog összekovácsolódni, akikkel egész évben versenyezhetnek/csatázhatnak majd.
Krizsán Zoltán