Bacsa Tamás, oldalán Jakab Ambrussal közel egy év kihagyást követően visszatért a MARB mezőnyébe. Idén már túl vannak egy mátrakeresztesi felfutáson és egy borsodnádasdi sprinten, ahol kategória dobogós helyezéseket is sikerült elérniük. A cikkben Tomival készítettünk riportot, és egy belső is található Borsodnádasdról. Jó böngészgetést!
Idén először láthattunk Titeket a pályákon, pontosabban a mátrakeresztesi és a borsodnádasdi sprinteken, közel egy év kihagyás után. Mesélj, mi történt veletek ez idő alatt?
Sziasztok! Először is igen, valóban jócskán hosszú volt a kihagyás, egészen pontosan 11 hónap.
A szigorodott technikai szabályok értelmében nem volt megfelelő az autó, így kénytelenek voltunk meglépni egy nem kevés munkával, idővel és pénzzel járó műveletet, és ha már neki láttunk, akkor igyekeztünk mindent a szabályok szerint átalakítani.
Mit kell tudni az autóról, miben változott tavalyhoz képest?
Az alap adott volt, a régi bukócsövet és üléstartót kivágni, a helyére pedig a szabályoknak megfelelő új csövet, valamint üléstartót beszabni, amelyet Gál István Szirmabesenyőn tökéletesen kivitelezett.
Másodszor, az autónk kapott egy új, sorszámos bukócsövet, gépkönyvet, valamint SP rendszámot, így hivatalosan is versenyautó lett belőle.
Harmadszor, módosítottunk a váltóáttételen is, rövidítettünk rajta kicsit.
A motor teljesítményén nem változtattunk, maradt a jól bevált Kronome erőforrás, és a futómű is maradt a régi verzióban.
Nagy kihagyást követően sikerült a fent említett versenyeken kategória helyezéseket elérned. Elégedett vagy az eredményekkel?
Úgy gondolom, hogy a Mátrában nyújtott teljesítményünkkel meglehetünk elégedve, a vártakon felül teljesítettünk. Felállhattunk az abszolút értékelésben a dobogó 3. fokára és a kategória 2. helyezést is eltudtuk érni.
Mindenképpen a legelső szempont a biztonságos, problémamentes célba érkezés volt, fokozatosan próbáltuk felépíteni a versenyt, nem pedig már az elején hibát hibára halmozni.
Nem vehettük félvállról a versenyt, mivel az új cső miatt más lett az autó balansza (egyensúlya), valamint kipróbáltunk egy új versenyabroncsot, is a Hankook-tól. Az autóról és a gumiról is pozitív a véleményem.
A legutóbbi verseny Borsodnádasdon került megrendezésre, már korábban is kedveltük ezt a helyet. Tavaly is nagyon tetszett a pálya nyomvonala és nagyon élveztünk versenytempóban közlekedni rajta.
Az idei évben prológgal színesítették a versenyt az ózdi salakmotor pályán a verseny előtti napon (szombat), ami jó lett volna, ha nem sötétben kellett volna rajta autózni.
A versenynapunk (vasárnap) már a legelején érdekesen kezdődött. Az első gyorson hatalmas hátránnyal indultunk, a GY1 után kategória 13., abszolút 25. idővel tanácstalanul néztünk és tanakodtunk mi is lehetett a probléma? Forogni nem forogtunk, lassítót nem érintettünk és amennyire csak tudtunk igyekeztünk a lehető legjobbat autózni.
Ugyan ebben az irányban a GY3-on már kategória 1., abszolút 2. időt autóztunk, ami 22,2 mp javulást jelentett. Úgy gondolom, hogy egy 5,05 km hosszú pályán nem lehet ekkorát javítani. Elképzelhetőnek tartunk egy menetlevél elírást, amit mi sem és a sportbíró sem vett észre.
Belső kamerás felvétel nem készült az első gyorsról, ezért úgy voltunk vele, hogy nem bolygatjuk a dolgot, előre nézünk és a többi gyorsasági szakaszra koncentrálunk.
A verseny végére sikerült a 16,8 mp hátrányt 2,8 mp-re ledolgozni, és kategória 2., abszolút 7. ként zárni a napot.
Küzdelmekkel teli, erős mezőnyben és a fentiekben leírt hátráltató tényező ellenére is sikeresre értékelem az eredményünket.
Hol szeretnétek még idén indulni, illetve mik a tervek a jövőévre?
Terveink közt van még a sátai verseny, amely október végén lesz. Jövő évi terveink között továbbra is MARB futamok szerepelnek, és nagy álmom egy Rally2-es versenyen való részvétel.
Köszönök mindent a családomnak, csapatomnak és minden olyan embernek, aki valamilyen formában segítette előrehaladásomat, nélkülük nem jöhetett volna ez létre!