Gyenes András a miskolci negatív versenyhétvégét egy pozitív hétévégre váltotta fel Székesfehérvárott. A gyorsasági szakaszokon helyenként izzadságszagúan közlekedett navigátorával, de ez egyáltalán nem a teljesítményükre értendő.
Sokkal inkább a Lada hűtése miatt kellett olykor a fűtést maximumra csavarni az autóban. Ezt leszámítva egy hibátlan, felhőtlen hétvégét tudhatnak maguk mögött.
Gratulálok Nektek! Ez a hétvége azért feledtette a miskolci balszerencsés versenyt. Megkönnyebbülve szálltál ki az autóból?
Abszolút feledtette a miskolci balszerencsét ez a verseny, sőt, kifejezetten mellénk állt minden jóakaró is. Az autó hibátlanul működött, az időjárás kegyeibe vette a versenyzőket és egy remek csapat színeiben vehettünk részt Székesfehérváron. Amennyire új felállásban vágtunk neki a verseny hétvégéjének, annyira megkönnyebbülve és összeszokva tudtuk befejezni Arnolddal a futamot.
Korábban említetted, hogy csak az oroszlányi szakaszt ismered. Elkapott egy kis nosztalgia a szakaszon?
Mint kiderült a csákberényi gyorsasági második felén is versenyeztem már korábban. A nagyvelegi pályán pedig nosztalgikus érzésem volt,hisz valamikor az Ezerjó kupa résztvevőjeként ott kezdtem versenyezni. Az Oroszlány az Oroszlány,ezt mindenki ismeri és szereti.
A számodra új, ismeretlen szakaszokkal ki voltál békülve?
Mindhárom helyszín batátságos volt számunkra,mindnek megvolt a szépsége. A hosszú gyors igazi rallye pálya a maga változatosságával,tempójával,változó útminőségével. Az otoszlányi szakasz a fehér,fényes aszfaltjáról lett kedvelt és érdekes. A nagyvelegi gyorsasági pedig átvezetett a falu házai között,így itt kivételesen megszeghettük az 50 km/órás korlátozást ezen a napon.
Nagy volt a hőség a hétvégén. Úgy hallottuk, hogy volt olyan szakasz, ahol fűtenetek kellett a kocsiban. Az azért fokozhatta a hőséget a kocsin belül.
Köztudott,hogy a Ladák nehezebben viselik a hőséget mint a nyugati ellenfeleik,ezért bevált módszer,hogy fűteni kezdjük az utasteret,ami elvonja a hőt a motortól.Ez persze fokozza a “finn szauna” effektust a versenyzők számára.
Nem akartál előre az eredményekről beszélni, valamint jóslatokba bocsátkozni. Meglepett a hétvége mérlege?
Meglepett a hétvégi jó eredmény, nagyon boldogan fejeztük be a Székesfehérvár rallyt. Úgy gondolom, hogy ennek a kíváló eredménynek a Solid Racing Team teljes személyzete, kíváló szerelői és segítöi is a részesei voltak.
Szilassy Arnold