Tesztelés nélkül vágott neki a Mitsubishivel a Kurtos Róbert – Herczeg Szabolcs duó a Szombathely Ralinak. Sokat kalandoztak a verseny folyamán, és úgy gondolják jobb helyen is végezhettek volna, de így is örülnek, mert teljesítették a feladatukat.
Milyen élményekkel lettetek gazdagabbak az első murvás versenyt követően?
A szombathelyi pályákon meglátszott, hogy nem tudtunk tesztelni egy métert sem a verseny előtt, mert estünk-keltünk. Számunkra az első és a második gyors volt a tréning egyben. Próbáltuk kipuhatolni, milyen formában is kellene autózni az első murván. A navigátoromnak, Szabinak ez volt az első murvás versenye, ezért neki is hozzá kellett szokni ahhoz, hogy murván is sok helyen kétszáz körül autózunk. Mindezek ellenére mi jól éreztük magunkat, mert élvezetes verseny volt. Kalandunk is akadt itt-ott, de szerencsére mindig kikecmeregtünk valahogy belőle. Sok másodpercet bent hagytunk ezek miatt a manőverek miatt. Lehetett volna jobb is az eredményünk, ha nem csúszkálunk, de legalább ismét célba értünk.
A technika ördöge békén hagyott most benneteket?
Az Mitsubishivel igazából túl sok gondunk nem volt Hál’ istennek, de a miskolci fék betegsége itt is előjött. A hosszú gyorsok végére most is elfogyott a fékünk. Az oké, hogy nagyon nagy tempóval mentünk ezeken a szakaszokon, és használni kellett rendesen a kanyarok előtt a féket, de ez akkor sem normális. Szét kell bontanunk a fékrendszert és meg kell keresnünk a hiba okát Veszprémig.
Hogy viselkedett az első murvás futamon a Micu?
Ezek a pályák tökéletesek voltak ahhoz, hogy tudjuk tesztelni a kocsit és a futóművet. A gátlóink nagyon jók lettek a régihez képest, még akkor is, ha menet közben állítgatni kellett rajta. Nagy tempónál nem dobált össze-vissza, hanem stabilabban tartotta az autót az úton.
Mennyire éreztétek hosszúnak a Szombathely Ralit?
A vasárnapi nap rettenetesen hosszú volt. Szerintem a szombat még egy-két gyorsot simán elbírt volna annak érdekében, hogy ne legyen ilyen feszített ismét a tempó. Ha annyit mondok, hogy fél kilenckor indultunk el Szombathelyről és reggel fél négykor értünk haza, akkor az talán elárulja mennyire volt hosszú. Csütörtöktől hétfő hajnalig… igen hosszú volt.
Hol láthatják a Mitsubishivel a nézők a Kurtos – Herczeg kettőst legközelebb?
Veszprémben ott leszünk, de a továbbiakat nem teljesen látjuk még. Meg kell kicsit húzni a nadrágszíjat sajnos a gumimárka kizárólagosság miatt. Hiába van otthon négy garnitúra murva gumim, ha nem lehet már felhasználni. Vagy versenyzünk, vagy gumikat veszünk. A kettő nem mindig fér bele a költségvetésünkbe. Hozzáteszem, ha rajtunk múlna, mi szívesen ott állnánk az összes rajtnál.
Tiba Anita