Ifj. Vojtek Gábor – Molnár Zsolt Lada 2107 egység élménybeszámolója, a 25. Opatija Rally-ról. Jó olvasgatást!
Csütörtökön délelőtt utaztunk le a csapattal, délután már el is intéztük az adminisztrációs ügyeket. Péntek reggel megtörtént a technikai átvétel is, majd elindultunk a pályabejárásra. Amíg mi róttuk a köröket, addig a Csapat felkészítette az autót az esti gyorsokra. 19:32-kor tudtunk kiállni a szervizből és indultunk az első 6 km-es szakaszra, mire odaértünk addigra teljesen besötétedett.
Az első gyorsasági Breza egy kicsit óvatosra sikeredett de a másodikon, ami megegyezett az első szakasszal már 6 mp-t javultunk, pedig a pálya rosszabb állapotba volt, sok volt a felhordás, ugyanis a horvátoknál nincsenek kigumizva a kanyarok. Majd jött az esti szerviz, a srácok átnézték az autót és vittük pihenni a Parc-fermébe.
Szombaton három pályát kellett 2x teljesíteni, a 23,4 km Brest; a 11,2km Račja vas és a 14,5km Mune nevű szakaszt. A hosszú pályát vártuk a legjobban, de sajnos az első körben a baleset miatt etapolták, a másodikban pedig a hirtelen nagy mennyiségben lehulló csapadék miatt törölték a szervezők. Ezt nagyon sajnáltuk, hisz nekünk és az autónknak is feküdt volna ez a hosszú technikás pálya. Természetesen a többi pálya is szenzációs volt, tele volt emelkedőkkel, lejtőkkel és gyors kanyarokkal, ezen kívül még a vetélytársak által felhordott kövekkel olykor szikladarabokkal is meg kellett küzdenünk.
Az autó is és a gumik is tökéletesen működtek, nagyobb technikai problémánk nem volt, de a szervizcsapatnak köszönhetően mindig tökéletes autóval rajtoltunk el. Mind a 6 megtartott szakaszt teljesítettük, összesített 63. és az 5/S1 kategória 5. helyén végeztünk.
Legközelebb a Déli MARB bajnokság fordulóján indulunk majd, ami a Mecsek Rallyról híres Bakonya lesz, június közepén.
Végül szeretném megköszönni mindenkinek aki hozzá járult , hogy ez a verseny létre jöhessen: Vojtek család, Szabó “Decskó” István, Lajtai Rally Team, KawaCafeRacer.
Készítette: Tüsy