Napi licenszet váltva, mondhatni „vendégszereplőként” vágott neki a rallye2-es mezőny soron következő állomásának Strider Zoltán és Apkó András. A STEFANI Baranya Kupa 2014 rendezvényen tovább növelte a Maxx Race Team hírnevét, dicsőségtábláját a duó.
A Velenczei-féle Mitsubishi Lancer Evo IX-essel induló alakulat a dobogó harmadik fokára állhatott fel az abszolút értékelésben – ez az eredmény pedig egy kicsit a két versenyzőt is meglepte.
Strider Zoltán: Nagyon jó élményekkel tértünk haza Komlóról. Úgy érzem, jó döntést hoztunk akkor, amikor kiválasztottuk egyik szereplésünk helyszínéül a STEFANI Baranya Kupát. Évek óta kitűnő híre van ennek a rendezvénynek, és most számunkra is maximálisan beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Minden időben, az ütemterv szerint zajlott, folyamatosan pörögtünk, így szinte meg sem éreztük, hogy eltelt egy egész nap több mint 300 kilométer autózással.
Habár a második Baranya Kupán volt szerencsém részt venni, a mostani pályák közül egyik sem volt bent az akkori menetrendben. Számomra ezért a szakaszok teljesen ismeretlenek voltak, a célunk az volt, hogy körről körre egyre jobban beivódjanak a vezetési technikánkba. A Mitsubishi – mint mindig – most is hibátlanul fel volt készítve, és végig jól szolgált bennünket. Emellett Andrissal is tökéletes volt az együttműködés. Egy-egy alkalommal kellett csak egy kicsit állítgatnunk a futóművön, illetve különböző keverékű abroncsokat próbálgattunk, melyikkel tudnánk a legjobb időt elérni. A végére mi magunk is meglepődtünk: dobogós helyezéssel zártuk a futamot! A rajt előtt azt mondtam, hogy ha beférünk a top5-be, akkor maximálisan elégedett és boldog leszek, de arra még én sem számítottam, hogy bronzérmesek lehetünk. Rég voltam már ilyen boldog egy verseny után… Sőt, a hétvége után már azon is elgondolkodtam, hogy 2015-ben a rallye2 mezőnyében folytatnánk a szereplést Koch Petivel…
Apkó András: A pénteki teszt megalapozta számunkra ismét a jó hangulatot és az eredményességet. Zoli először próbálta ki a Pirelli abroncsokat, míg én már több ízben kipróbálhattam őket Ádám mellett. Mindkettőnk csak pozitív tapasztalattal gazdagodott most is a gumikkal kapcsolatban, így nagy reményekkel vágtunk neki a versenynapnak.
A pályafeldolgozás zökkenőmentes volt, csak apróbb változtatásokat eszközöltünk a vasárnapi éles bevetés alatt, hogy minél pontosabb itinerből tudjuk teljesíteni a köröket. A hetvehelyi és az árpádtetői szakasz is igen színvonalas volt, élmény volt rajtuk menetelni. Nagy öröm volt látni, hogy rengetegen voltak kíváncsiak a Baranya Kupa mezőnyére, s azt hiszem, a Mitsubishink is szerzett néhány új szurkolót ebben a régióban. Pont ezért igyekeztünk is nekik egy kis pluszt nyújtani, s minél látványosabban autózni, hogy a nézők is minél jobban szórakozzanak. A jó hangulat nélkülük, illetve a professzionális szervezés nélkül nem valósulhatott volna meg, amiért hálás köszönettel tartozunk! Abszolút elégedett vagyok a szereplésünkkel, s bízok benne, hogy mihamarabb visszatérhetünk majd a mecseki pályákra!
Horváth Judit
A fiúk versenyhétvégéjükről készült összefoglaló videó: