A Speed Rally Team versenyzőpárosa Jánosa Ákos és Brunekker Árpád meghódította az első Rally2 verseny pályáit, mégpedig a 20. VREDESTEIN Miskolc Rally 3 gyorsasági szakaszát az idei évre választott Citroen C2R2-vel.
Hogy tetszett a verseny?
Igazat megvallva úgy érzem, hogy Miskolc nem az én versenyem. Jól éreztük magunkat a pályán az igaz, de nem volt 100%-os az öröm. Sikerült a 6 kör alatt folyamatosan javítani a részidőket, így egyre jobban is éreztük magunkat, de megint kaptunk büntetést a korai érkezés miatt, és a kezdés sem volt tökéletes.
Melyik gyorsaságit találtad a legjobbnak?
Kánó – Ragály, a 2. és 4. gyorsasági, a felhordás ellenére, mert ennek a pályának a ritmusa az, ami nekem igazán fekszik, ahogy csapkodod az autót az egyik kanyarból a másikba, és technikásan végig kell vinned ezt a kanyarkombinációt. A Lyukóbányai szakasz, ahol hosszú egyenesek voltak és szinte már megállsz, úgy fordulsz el, nem tetszett, így ott nem is mentem olyan jó időket, mint a Kánó-Ragályon.
Milyen eredményt értetek el?
Elvileg 3. helyezett kupát kaptunk, mert nem sikerült teljesen 100%-osan meghatározni a végeredményeket, de ahogy olvastam a napokban, a P17-es 2WD kategóriában a Ladások mellett az 5. helyet szereztük meg, illetve ezen belül a homológ kategóriában a 2. helyezést értük el. Így nem annyira keserű a szőlő, és kompenzálja a hétvége kezdeti rossz élményeket.
Meg vagytok elégedve ezzel a teljesítménnyel?
Igen, természetesen örülünk. Bár jobb szerettem volna, ha kevesebben esnek ki és úgy érjük el ezt a helyezést. De mindenféleképpen pozitív a verseny kimenetele, hiszen sikerült teljesítünk a gyorsaságit és a terveinknek megfelelően még az első 10-ben végeztünk.
Legközelebb hol találkozhatunk veletek?
Elvileg a következő verseny a Baranya Kupa lett volna, de ahogy tudom a Bükkfürdő Rally-val megcserélik, majd jön a Fehérvár Rally, ismét az ORB-vel közösen. Ezek murvás versenyek, ahol még nem próbáltam ki a Citroen-t, úgyhogy még vár rá egy teszt a következő megmérettetés előtt.
Krizsán Zoltán