Sokak nagy kedvence a baranyai fenegyerek: Korom Zsolt hosszú idő után ismét rajthoz áll! Erről kérdeztük.
Rég óta nem láttak Téged a nézők autóban, a külföldön tartózkodásod miatt. Milyen érzés ennyi idő után ismét rajthoz állni? Mik a célok?
Ez így igaz. Rajthoz állni, természetesen, mint mindig, most is nagy örömet okoz nekünk. A Többes szám azért mert a párom, Menta nélkül, ahogy Geresdlak sem, most Orfű sem valósulhatott volna meg. Tervek? Autózni egy igazán jót, mindenféle nagyobb gond, baj nélkül, és természetesen célba érni!
Az utolsó versenyen egy 2107-tel álltál rajthoz, ezt utolsó információim szerint eladtad. Több olyan információt kaptam, miszerint “kintről” építetted/építetted a jelenlegi autót. Mennyi igaz ebből, és mit lehet tudni az autóról?
Eladtam, így igaz. Részben az is hogy kintről építettem autót, ami a barátaim segítsége nélkül szintén nem lett volna kivitelezhető – örök hálám nekik ezért! Utcai sport autó épül, épült. ami annyit tesz hogy olyan mint egy A 1.6 light-os kis autó, ahogy a Tejesember akkor megálmodta. Kis szelep nagy öröm stb. Cső nincsen benne, de nagyságrendileg minden más, ami kell ahhoz hogy kiautózható lehessen – nagyjából ennyi.
Most csak ez az egy verseny van tervben, vagy esetleg teljes szezont mennétek?
Hát igen, nem te vagy az első, aki ezt megkérdezi. Természetesen csak ez az egy verseny van, most még csak ennyit tudok, ez azért lehet érdekes mert másfél hónappal ezelőtt legmerészebb álmainkban sem gondoltuk, hogy majd részt vehetünk Orfűn az A 1.6 “Light” kategóriában.
Akkor hadd gratuláljak, és sok sikert Orfűn!
Köszönjük szépen!