A szinte hazai versenynek számító Salgótarjáni Külső pályaudvaron megrendezett SRT Szlalom Party-t abszolút győztesként zárta a Speed Rally Team versenyzője Határ Attila. Így nem csak a napsütésben fürödhetett, hanem mosolyogva győzelemittasan vehette át az őt megillető kupákat.
Hogy érezted magad a szlalom versenyen?
Már hosszú idő óta, hogy nem sütött ilyen szépen a nap, ezért már jól is kezdődött a vasárnap, ami megadta a kezdő jó hangulatot a versenyre. Ezt segítette még, hogy versenyezni keltünk fel olyan korán. Ezeket összevetve a jó eredménnyel azt mondhatom, hogy nagyon jól éreztem magam.
Hogy tetszett a pálya?
Amióta én indulok a pályaudvari versenyeken, nem szerepel az emlékeim közt ilyen gyors, tempós, ritmusos pálya. Nekem, illetve az autónak mindig is jobban feküdtek és tetszettek az ilyen jellegű pályák, ezért maximálisan meg voltam elégedve a nyomvonallal.
Sikerült a barátokat jól megautóztatni?
Ez mindig nehéz kérdés, mert nyilván sokan be szeretnének ülni egy-egy futamra, hogy megtapasztalják milyen is ez belülről. Azt nagyon nehéz megoldani, hogy minden egyes barátot meg tudjak autóztatni, de akik beültek mellém, azok széles mosollyal szálltak ki. Úgy gondolom tetszett nekik és ez jó érzéssel töltött el engem is.
Elmúlt az a rossz emlék a hétvégi élmények után?
A rossz emlékeken már jó ideje túltettem magam, de ez a hétvége még javított a helyzeten, mert nagyon jól éreztem magam és incidensektől mentes volt a versenyem. Nagyszerű érzés volt újra a pályaudvaron versenyezni, sok szép élmény köt ide és ez elnyomja a rosszakat. Meglepődve tapasztaltam azt, hogy tanácsot kértek tőlem, és amit elmondtam, megmutattam az elmondásuk szerint elősegítette a fejlődésüket vezetéstechnikailag. Nekem is hasonló gondolkodásom van, mint Édesapámnak és szívesen segítek, ha megkérnek.
Milyen eredményeket értél el, meg vagy elégedve?
A szép napsugaras vasárnapon, pörgős verseny mellett, én is felpörögtem a kicsit elfeledett szlalomos fordulatra. Jó volt azt tapasztalnom, hogy kicsit rutinszerűen jönnek a szlalomos technikák és lámpaláz nélkül sikerült abszolválni a pályát. Az időeredményeim között volt sok eltérés ezért kicsit bosszús vagyok, mert akkor örültem volna a legjobban, ha min az öt közel egyforma. A futamokat úgy hajtottam végre, hogy nem volt egy bójahibám se. A mezőnyben legfőképp az Adamcsek féle Hondával kellett megküzdeni, amiből én jöttem ki győztesen. A végső eredmény abszolút első és kategória első, amivel maximálisan elégedett vagyok, bár jobban örültem volna, ha többen és kiélezetebben küzdünk az első helyért.
A következő szlalom versenyen is részt veszel, amely Hatvan-Nagygomboson kerül megrendezésre?
A sok verseny nélküli hétvége után már jól esett menni, ezért ha az időpontok nem esnek egybe, akkor biztosan ott is fogok indulni. A videókat elnézve az a pálya is tetszik, szívesen kipróbálnám magam azokon is. Ha mód van rá akkor a sprintautóval, de ez még csak terv.
Krizsán Zoltán