A hétvégi SRT Szlalom Party, a Salgótarjáni Külső pályaudvaron igazán jól sikerült a Speed Rally Team versenyzőpárosa, Oláh Balázs és Góczán Enikő számára, akik idén, a visszatérésük óta második alkalommal álltak rajthoz.
Hogy éreztétek magatokat a szlalom versenyen?
Nagyon jól éreztük magunkat a versenyen, hiszen végre egy kis napocska is ránk sütött, az autó tette a dolgát és egy kis harc is kialakult. Mindent megvolt, ami a hangulathoz kellett.
Hogy szuperált a fehér Lada?
Kifejezetten meglepődtem rajta, nem számítottam ilyen eredményes versenyre, végig harcban álltunk egy szintén utcai Ladával indult versenyzővel, akinek csak pár másodperceket sikerült ránk vernie.
Így a verseny után bánod, hogy a B verzióval, a fehérrel kellett megjelenni?
Egyáltalán nem, úgy gondoltuk, az legyen kész a sprintekre és nem sietjük el felkészülést. Ahhoz képest, hogy ez a fehér széria, nincs benne kagylóülés, és egyéb finomságok, mely egy versenyautó elmaradhatatlan kelléke igazán szépen vette az akadályt. Meglepett az is, hogy a gyári alig 70 lóerő is elégnek bizonyult, hiszen az Utcai 1600 ccm-ig kategóriában 2. helyezettek lettünk.
Milyen volt maga a verseny?
Igazat megvallva, nagyon tetszett a pálya, jól autózható volt és sokat számított az is, hogy a Ladán minden tökéletesen működött. Nem kellett sokat várakozni, pörgős versenyre sikeredett, ami szerintem nagyon fontos, mert megöli a hangulatot, ha sok idő telik el még újra rajthoz lehet állni.
A következő szlalomra is ellátogattok?
Igen, beszéltük Enikővel, ha beindul a szezon és mellette megrendezés kerül 1-2 szlalom verseny is, akkor mindenképp ott leszünk ezzel a fehérrel, hiszen egy játszós autónak kiváló.
Krizsán Zoltán