Eddig is elsősorban a jó hangulat jegyében állt rajthoz idei versenyein Kiss Viktor, de a hétvégi, 17. Mikulás Rallyen abszolút a bulizásnak, a látványnak áldozza fel a menetelést. Az év végi örömautózás az utolsó fellépése lesz idén a Maxx Race Team versenyzőjének és a Mitsubishi Lancer Evo IX R4 versenygépének.
A december 7-8-ai futam azonban még tartogat egy kis meglepetést Viktor számára is – többek között a navigátor személyét és az időjárási körülményeket…
Kiss Viktor: Egész évben ezt a versenyt, a 17. Mikulás Rallyet vártam a legjobban! Imádom a veszprémi pályákat – az egyik legnehezebb, de ugyanakkor a legélvezetesebb szakaszok vannak itt kijelölve. Idén második alkalommal állok rajthoz ezen a rendezvényen, de most más gyorsaságik várnak majd ránk. Reménykedem benne, hogy esni fog a hó, bár az előrejelzések eddig nem erősítettek meg ebben. Jó lenne végre egy havas versenyen részt venni, hiszen imádok hóban csúszkálni, s örülnék, ha lehetőségem nyílna arra, hogy kipróbálhassam az erre alkalmas szöges gumikat is. De talán nem is lennék ezzel egyedül: szerintem a hónak mindenki jobban örülne, mintha a sárban kellene dagonyáznunk a hétvégén. A csapattal csütörtökön utazunk le Veszprémbe, majd pénteken egy teszt, szombaton pályabejárás, vasárnap pedig a verseny alkotja majd a programunkat. Ahogy néztem a nevezési listát, szép számban gyűltek össze az indulók, s igen komoly autók is részt fognak venni a csatározásban. Számomra egy igazi buliverseny lesz a Mikulás Rallye, idén ugyanis utoljára megyek majd a Mitsubishi Lancer Evo IX R4 versenygéppel. Célom az, hogy jó hangulatban teljesítsük a futamot, és kiszolgáljuk látvánnyal a kilátogatókat.
Szijártó Anikó